hétfő, január 21, 2013

A lelked nyugalma, mint tökéletes orvosság

Jelenlegi életformánk nem támogatja a lelki békéd megerősítését, sőt a teljesítménykényszer fokozásával inkább csak tovább rombolja. Pedig nincs jobb orvosság a problémáidra a belső nyugalmad megtalálásánál.
[A kockázatokról és mellékhatásokról ne kérdezd kezelőorvosodat, gyógyszerészedet!]
Mit jelent a lelki béke?
Ahogyan a mozgásból adódó fáradtságot testi szinten ki tudod pihenni egy jó alvással, ugyanúgy lelki szinten is a nyugalom segít feltöltődni. Nem futni semmi elől, és nem hajtani semmi felé; egyrészről ez a lélek nyugalma.
Viszont ez így még hiányos, hiszen az a személy is eljuthat hasonló állapotba, aki már annyira kimerült, hogy feladta. A leépülés ettől a ponttól kezdve erőteljes, és visszafordítani gyakran csak külső segítséggel lehet.
Megelégedettség
Ízlelgesd ezt a fogalmat! Megelégedettség - ettől lesz teljes a nyugalom. Teljes abban az értelemben is, hogy nem hiányzik belőle semmi, se túl kevés, se túl sok - pont elegendő. Tapasztalási szinten az elégedettség logikus következménye a tudat nyugalma. Egy kis időre...
Az elégedettség intenzitását és tartósságát annak okaiban találod. Egy finom ebéd után percekig, egy új autó vagy lakás vásárlásával már sokkal tovább, azonban egy életcél fokozatos megvalósításával még hosszabb ideig tartó elégedettséget érezhetsz.
Viszont ezek a külső okok mind labilis és időleges tényezők, tehát nem tartósak, ugyanis külső feltételekhez kötöttek. Közös jellemzőjük a múlandóság, amely garantáltan szenvedést okoz mindaddig, amíg a hozzájuk való ragaszkodáson nem enyhítesz. Alapvetően szemléletváltásra van szükség!
Hogyan indulj el a tartós elégedettség felé?
A téma igen összetett, itt nem térhetünk ki minden részletére. Éppen ezért, most azzal az egy aspektusával folytatom, amely rögtön elindítja a változást. Könnyen megérthető és azonnal integrálható a napi gyakorlatba.
MEGBECSÜLÉS
A tartós, mély, belső elégedettség kimunkálásában az első és legfontosabb szemléleti átformálást a megbecsülés érzése hozza meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az életedben meglévő minden jó dolgot nagyra értékelsz és megbecsülsz, amivel csak rendelkezel. Az egészen kicsiket is! Legyen az bármilyen tárgy, helyzet, kapcsolat, körülmény, de még a belső kondíciód is, mint az egészséged, tudásod, képességeid stb.
Ezt a belső tartást az alábbi két oldalról erősítheted meg:
1.) Hálás vagy mindenért, mert belátod, hogy a változás törvénye alapján, egy idő múlva ezeket biztosan elveszíted.
2.) Hálás vagy mindenért, mert tudod, hogy sok-sok ember még annyival sem rendelkezik, mint most Te, és talán sosem fog.
Legyél óvatos! Ugyanis az önazonosságunk túlműködése által könnyen felmerülhet, akár csak finom szinten is az arrogancia, amely észrevétlenül kiüti a megbecsülés érzését, és mérgezi a tudatot. Mondván, ha elöregszik az autód (vagy éppen a férjed vagy a feleséged - bocs, ezt nem hagyhattam ki), akkor csak lecseréled egy újra, amit viszonylag könnyen meg is tehetsz. De mi a helyzet a testeddel, ha már nem olyan, mint fénykorában?
Még egy "apróság": ne csupán a jó dolgokért legyél hálás, hanem a rosszakért is, amelyek akár fájdalmat is okoznak. A nehézségek mindig új felismerések lehetőségét rejtik magukban. Ahogy a mondás tartja; minden rosszban van valami jó.
Miért jó ez Neked? A megbecsülés gyakorlása kiváló jellemfejlesztő tréning minden napra! Segít a tudatod megszelídítésében, az állandóan törtető, a külső irritációtól szenvedő, egyben attól függő, valamint kielégíthetetlen mozgásának lefékezésében. Hogy végre megpihenj...
Elárulok egy nagy titkot, amelyről a divatos önfejlesztő könyvekben nem fogsz olvasni, sőt éppen az ellenkezőjére buzdítanak. Azért is titok, mert a többség nem fogja megérteni, ráadásul még tiltakozásra is okot ad. Semmi feltűnés, csak így kiemelés nélkül:
Minél inkább képes leszel megközelíteni az elégedett nyugalmat, annál inkább közel kerülsz a célként kitűzött dolgokhoz, amelyeket kényszeres erőfeszítéssel addig nem tudtál elérni, vagy csak nagyon nehezen. Ellentmondás? Felületesen szemlélve mindenképpen. Gondolkodj el rajta...
Becsüld meg a természetes dolgokat is!
Egy sor dolgot magától értetődőnek tartunk, amelyek mindannyiunk életében jelen vannak. Csak egy apró mozdulat és világos lesz a szobában, folyik a csapból a víz, télen meleget kapunk, nyáron hűvöset, felhívhatjuk a barátainkat telefonon, levelet küldhetünk nekik, nézhetjük a tévét... és a többi, és a többi.
Az elégedettség új utat nyit az erőforrásaidhoz. Na de, hagyjuk a magasröptű szövegelést. Egyszerűen arról van szó, hogy az energiádat nem kell elpazarolnod a fent már említett, felesleges mozgásokra, s így olyan kreatív folyamatokra terelheted, amely valóban céljaid megvalósításához vezet. Amikor ez a fajta irányítás a kezedbe kerül, fokozódik a szabadság érzése, amely szintén az elégedettségedet növeli. Vizsgálódj erről!
Az elégedettség eléréséhez szükséged lesz egy valódi belső támaszra, amely kimozdíthatatlanná tesz. Ha valamit újra meg kell találnod a lelki életedben, akkor ez az.
(Manhertz József)

hétfő, január 07, 2013

öt kérdés az emberi kapcsolatokról

Neked miért van szükséged kapcsolatokra?

Emberek között élek én is, ezért fontos számomra, hogy jó kapcsolatokat ápoljak. A társas létmódunk egymásrautaltságot feltételez, vagyis függünk egymástól. Amikor ruhát, élelmiszert, autót vagy éppen Internet hozzáférést vásárolok, akkor mások szolgáltatásaira vagy termékeire hagyatkozom. Igaz, ezeket megfelelő mennyiségű pénzzel megválthatom, azonban más emberi szükségletekért, mint például a szeretet, az elismerés vagy a megbecsülés, másképp kell „fizetnem”. Ez már nem a pénztárcám vastagságától, hanem a személyiségem fejlettségétől függ.

Milyen szerepe van a kapcsolataidnak az életedben?

Lehetőséget adnak arra, hogy ne csak magamra, hanem másokra is figyeljek. Ehhez persze mély önismeretre van szükség, amiért meg kell dolgozni. Az ősi keleti bölcseletek szerint egy kapcsolat nem véletlenül jön létre, hanem egy múltbéli esemény okozataként, amely lehetőséget ad a fejlődésre. Ez most nagyon optimistán hangzik, igaz? Holott egy emberi kapcsolat nem mindig könnyű és vidám. Gondolj csak a szüleidre, vagy egy viharos párkapcsolatodra. A nehézségek idején mindig tudatosítsd, hogy most épp egy személyiségfejlesztő tréningen vagy!

Befolyásolja-e a kapcsolataid minősége az életed minőségét, és hogyan?

Ó hogyne! Minél erősebb az érzelmi szál egy kapcsolatban, annál erősebb a kapcsolat alakulásának visszahatása ránk. Arra törekszem, hogy ez a hatás egyre kevésbé befolyásoljon engem. A tréningjeimen ezért beszélek olyan sokat a személyes integritásról, a saját lényünk egységének megteremtéséről. Vagyis, hogy egyedül is képesek legyünk egésznek érezni magunkat. Úgy tapasztalom, hogy érzelmileg minél stabilabb, azaz külső irritációktól független vagyok, annál jobb döntéseket tudok hozni. A döntéseim így nem csak az én hasznomra válnak, hanem másokéra is. Ez a kölcsönös függőség tudatos szintre emelése, amely nem a kapcsolat elszenvedéséhez, hanem az élvezetéhez vezet.

Szerinted mi az alapja és milyen feltételei vannak egy jó és tartós kapcsolatnak?

A legtöbben azért érzik szükségét egy kapcsolatnak, mert elsősorban a saját vágyaikra összpontosítanak, vagyis arra, hogy mit kaphatnak általa érzelmileg, anyagilag stb. Ez az általános irányultság szükségszerűen a kiszolgáltatottság érzetét erősíti bennük, amely párhuzamosan eltávolít a szabadság érzésétől, következésképpen a tartós belső békétől. Érdemes megvizsgálnunk a saját kondíciónkat. A megoldás egyszerű, de nem könnyű. Az önző, egoista szemléletünkön kell lazítani. A gyakorlat pedig a kifelé fordulás, vagyis válasz a kérdésre: hogyan lehetek javára a másiknak?

Szerinted milyen emberi tulajdonságok, értékek és hozzáállás szükséges egy jó kapcsolat kiépítéséhez?

Rengeteg erényt sorolhatnék, de bőven elég lesz egyet is megemlítenem, amelyből mindegyik eredeztethető. Ez pedig a szeretetteljes együttérzés kifejlesztése. Tudom, mindez csak egy álszent fecsegésnek hat ebben az egyre egoistább társadalomban. Viszont elemi érdekünk, hogy észrevegyük mások szenvedésekkel teli helyzetét – igen, még azokét is, akik bántanak bennünket –, mert csak e szemléletben cselekedve bízhatunk a pozitív visszahatásban. Logikusan beláttam, ahhoz, hogy mások javára legyek, először saját magamat kell építenem. Ugyanis csak abból tudok adni, amim van. Legyen az éppen pénz vagy akár a szeretet.


(Manhertz József)